Toró Tibor

Bolyai János Nagyváradon

(A holnaposok Bolyai-emlékezete)

„Megnyíltak lángolón előttünk

A Bolyai- s Csere-sírok”

(Ady)

Most, mikor Bolyai János születésének 200. évfordulójára emlékezünk, illő, hogy újra felidézzük Nagyváradon Bolyai János varázslatos alakját és szellemét. Kezdjük talán azzal, hogy elmondjuk: Bolyai János a maga teljes fizikai valójában, ezelőtt több mint 175 évvel, már megfordult Váradon, mégpedig az alatt az idő alatt, mikor Temesvár után, 1826 és 1830 között, többször, rövidebb időre, Szegedre és Nagyváradra is vezényelték szolgálati ügyben. Ezzel kapcsolatban nemrég érdekes új dokumentumok kerültek napvilágra, amelyeket dr. Ács Tibor neves budapesti hadtörténész, Bolyai-kutató most megjelent könyvében közölt (Ács Tibor: Bolyai János a bécsi hadmérnöki Akadémián, Bp. 2002). Az egyik ilyen új írásos bizonyíték Bolyai János váradi tartózkodásáról Radetzky altábornagy (a Johann Strauss által a Radetzky-indulóban is megörökített híres tábornokról van szó) 1826. december 26-i írásos utasítása, melyben Bolyai János nagyváradi szolgálati útja költségeinek kifizetéséről intézkedik. Nagyváradon elvégzett munkáira maga Bolyai többször is utal. Példaképpen idézzük János főherceghez intézett, 1833. április 12-i folyamodványát, ahol saját munkásságát értékeli, azáltal, hogy Temesvár és Arad várai bástyasétányainak munkálatait „felülmúlhatatlan pontossággal végezhette, az állam számára teljességgel nem jelentéktelen szolgálatot teljesített”.

Részben a nagyváradi és részben a szegedi állomáshelyeken is ellátta feladatait, hosszabb ideig egyedül volt beosztva az aradi helyi igazgatósághoz.

Akkori aradi és váradi tartózkodása alatt a fiatal mérnökkari alhadnagy, majd 1827. szeptember 8-i aradi előléptetése után főhadnagy, a tudományos körökben teljesen ismeretlen volt, habár akkor már a háta mögött volt az a híres felfedezés, mellyel örökre beírta a nevét a matematikai tudományok egyetemes történetébe.

Ma már közismert, hogy egy pár évvel első váradi látogatása előtt, temesvári tartózkodása alatt, 1823 és 1826 között alapozta meg „új, más világát”, a tér tudományát (Scientia Spatii), melyet ma az első nem euklideszi geometriaként ismer a tudományos világ. Az is szintén jól ismert, hogy az első „híradás” erről a nagy tudományos felismerésről az a ma már egyetemes matematikatörténeti jelentőségű levél, melyet a fiatal, 21 éves mérnökkari alhadnagy 1823. november 3-án a temesvári erődvárban írt édesapjának, Bolyai Farkasnak, aki akkor a marosvásárhelyi Református Kollégium matézis-, fizika- és kémiaprofesszora volt. E levél végén olvasható a későbben annyit idézett híres sor: semmiből egy új, más világot teremtettem, utalva arra, hogy Bolyai János megtalálta azt a fontos képletet, mely alapját képezheti a tér abszolút, igaz tudományának (Scientia spatii absolute vera). Ezek után 1823 és 1826 között, még Temesváron, kidolgozta a tér tudományának első rendszeres vázlatát. Ennek második német nyelvű változatát 1826-ban bemutatta volt bécsi tanárának, Wolter von Eckwehrnek, aki ezredesi rangban aradi tartózkodása alatt feljebbvalója lett. Sajnos mindkét változat elveszett, azaz mind a mai napig nem került elő, pedig Bolyai szerint ezekben a tér tudományának az alapja „le volt téve”.

Mint említettük, mindezek általában közismert tudománytörténeti tények. Az azonban már kevésbé ismeretes, hogy a magyar irodalomban az első, aki Bolyai János 1860. január 27-én bekövetkezett halála után felidézi a Bolyai nevet, az a váradi A Holnap Társaság vezéralakja, Ady Endre. Nemcsak felidézi, hanem versbe is foglalja, 1911-ben megjelent Csaba új népe című versében. Milyen fontos esemény történt ekkor a Bolyaiakkal kapcsolatban, melyre Ady is felfigyelt? A két Bolyai, Farkas és János 1911. júniusi exhumálása volt. 1911. június 7-én a két Bolyait kihantolták és közös sírba temették, oda, ahol ma is nyugodnak, a marosvásárhelyi református temetőben. A kihantolási jegyzőkönyv szerint: „Mind Bolyai János, mind Bolyai Farkas érckoporsóját még a mai nap folyamán délután 15 órakor a Bolyai Farkas régi sírhelyén kiszélesített sírba hantoltattuk el, ünnepélyes temetéssel egybekötve.”

Ezt az eseményt akkor a napilapok részletesen megírták, tehát ez a hír az egész országban olvasható volt. Olvasta ezt Ady Endre is, de nem Magyarországon, hanem Olaszországban, mert akkor éppen ott tartózkodott, de a magyarországi lapokat, szokása szerint, maga után küldette külföldre is. És akkor írta meg az említett versét, melynek két sorát mottóként idéztük cikkünk elején. Az egész versszakasz a következőképpen hangzik: „Megnyíltak lángolón előttünk / A Bolyai- s Csere-sírok / S hozzánk szegődtek szép sorjában / Az árnyas, magyar mártírok”.

Bizonyára olvasta, olvashatta ezt a hírt a „holnaposok” egy másik illusztris tagja, az akkor még fiatal Babits Mihály, aki 1908 és 1811 között Fogarason volt latin–magyar szakos tanár. Ő akkor, 1911-ben írta meg híres, Bolyai című szonettjét, mely mind ez ideig talán a legtömörebben és a legszebb költői alakban fogalmazza meg a leglényegesebb mondanivalókat a matematikus új, más világával kapcsolatban, szinte mint egy matematikai képlet, mint az a híres alapképlet, az a feltétel, melyről Bolyai említést tesz híres temesvári levelében. A Bolyai-szonettnek a Nyugat 1911. szeptember 1-jén megjelent változatában mottóként szerepel a szállóigévé vált 1823. november 3-i temesvári sor, mely későbben az egész erdélyi magyar tudományosság egy fontos szimbólumává vált.

BOLYAI

„Semmiből egy új, más világot teremtettem”

(Bolyai János levele atyjának)

Isten elménket bezárta a térbe
Szegény elménk e térben rab maradt:
a kapzsi villámölyv, a gondolat,
gyémántkorlátját még csak el sem érte.

Én, boldogolván azt a madarat
ki kalitjából legalább kilátott,
a semmiből alkottam új világot,
mint pókhálóból sző kötélt a rab.

Új törvényekkel, túl a szűk egen,
új végtelent nyitottam én eszemnek:
király gyanánt, túl minden képzeten

kirabolván kincsét a képtelennek,
nevetlek, mint Istennel osztozó,
vén Euklides, rab törvényhozó.

Az utóbbi időben Babits Bolyai-szonettjének keletkezésével kapcsolatban új vélemények is napvilágot láttak. Kelevéz Ágnes budapesti irodalomtörténész, Babits-kutató egy nemrég megjelent fontos könyvében (A keletkező szöveg esztétikája, Genetikai közelítés Babits költészetéhez, Argumentum Kiadó, 1998, Budapest), melyben a szöveg keletkezésére figyelő ún. genetikus kritika módszereivel elemzi Babits költészetét, hajlik arra, hogy a vers születését az 1911 előtti dátumra, 1909-re tegye.

Még azt is szeretném megemlíteni, hogy a Bolyai-szonett kéziratos változatában, melynek fakszimiléje a Babits-kutatásban ismert ún. „Angyalos könyv”-ben szerepel, még nincs ott a ma szállóigeként emlegetett mottó, és ha figyelmesen olvassuk a kéziratot, akkor észrevesszük, hogy ez a szöveg egy kicsit más, mint a Nyugatban 1911-ben közölt első nyomtatott változat. Tehát lehetséges az is, hogy Babits ezt valóban 1911 előtt írta, de az akkori exhumálás hatására átdolgozta, és akkor tehette elébe mottóként az akkor megismert temesvári levél ma már oly sokat idézett sorait.

A Holnap Társaság két említett nagy képviselője, Ady Endre és Babits Mihály hatására A Holnap antológia egy másik költőjét, a helybéli Emőd Tamást (1883–1938) is megihlette a Bolyaiak emléke. Ő 1918-ban, már Budapesten, egy öreg Bolyai varázslatos alakját vetíti elénk versében, a következőképpen:

BOLYAI

A könyvesház kék ablakából látni,
Hogy jön az est az országúton át.
Ködöt füstölnek, párát eregetnek
Künn a kémények és benn a pipák.
A polcokon ó könyvek díszelegnek,
Sok titkos írás, ábra, jel, betű.
S a csillagok szigorú mesterének
Arcára hull az alkonyi derű.

A hold kisüt. Kopernik barna képe
Mosolyog most a homályos falon,
Sárga pergamen, lúdtoll, lila ténta,
Pár tompa folt az íróasztalon.
A hold ragyog és bólong már a bölcs agg,
A kemencében is szunnyad a szén,
S a vén magyar szent lelke áthajózik
A csillagok és számok tengerén.

A holnaposok e három jelentős alakja révén, Ady idézett versszakával, Babits szonettjével és Emőd Tamás fenti versével egy olyan irodalmi, művészeti Bolyai-kultusz indul el az erdélyi magyar kultúrában, mely ritkaságszámba megy, ha összehasonlítjuk más tudományos felfedezések irodalmi vagy művészeti tükröződésével. Szinte nincs valamirevaló erdélyi költő, író, drámaíró vagy más művészember, akinek ne lenne valamilyen Bolyaiakkal kapcsolatos műve. Ezeknek a tárgyalása túllépné e megemlékező cikk kereteit.

De azt még elmondhatjuk végezetül, hogy a holnaposok mai váradi utódai is kivették és kiveszik részüket a Bolyaiak emlékezetének ápolásában. Említsük meg sorjában a már eltávozottak közül Horváth Imrét és Tóth Istvánt, s a még köztünk élők, Saszet Géza és Fábián Sándor nevét, akiket a nagy elődök példájára megérintett a Bolyaiak különleges szellemisége és világa.

Temesvár, 2002. december havában

Toró Tibor atomfizikus, szakíró (Énlaka, 1931). A Temesvári Tudományegyetem matematika–fizika karán végzett, jelenleg ugyanott az elméleti fizika tanszék vezetője. Az MTA külső tagja (1993).